Rendezvények

Rádió Focus Kupa - amatőr hegyikerékpáros verseny

2010. augusztus 7., szombat 6:00 - 18:00

Rádió Focus Kupa - amatőr hegyikerékpáros verseny

MERIDA - CST - Salgótarján Kupa XCO C1 amatőröknek

A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület nemzetközi minősítésű, világranglista-pontszerző versenyt rendez a Salgói vár alatti erdőben. A világranglista-pontok ez év május 23-ától már nem csak a versenyzőknek, mint egyéneknek számítanak, hanem az országoknak is, hiszen a hegyikerékpáros sportban beindult az olimpiai kvalifikáció. Ebből kifolyólag fokozott érdeklődés jellemzi a pontszerző eseményeket – főként az ilyen magas besorolású versenyeket, mely hazánk legmagasabban kategorizált hegyikerékpáros eseménye lesz az idei évben. A nemzetközi minősítés mellett a magyar kupasorozat állomása is lesz majd az esemény, melyen a vasárnapi versenynap során mintegy 300-400 kerékpáros áll majd rajthoz.

Az amatőrökre is gondoltak azonban a szervezők – profi körülmények között versenyezhetnek ugyanis a licenccel nem rendelkező hegyikerékpárosok szombaton délelőtt. A rendezvényről bővebb (nem csak a versenyzőknek szóló) információkat a www.salgotarjanihke.hu/xco2010 weboldalon lehet elérni.

Helyszín: Salgótarján - Eresztvény

Információ: Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület +3632/430-015, +3620/3717-333
shke@velosport.hu, www.salgotarjanihke.hu, www.salgotarjanihke.hu/xco2010