Civil szervezet védi az öblösüveggyári értékeket
Megalakult az Öblösüveggyár Hagyományápoló Egyesület: fontos célja, hogy 2013-ban, amikor a salgótarjáni gyár 120. születésnapját ünnepli, méltó módon emlékezzen meg a vállalatról.
Sarló Béla, az új civil szervezet elnöke – aki nyugdíjazása előtt Salgótarján alpolgármestereként is ténykedett – elmondta az MTI-nek, hogy az egyesületet 15 alapítótag hozta létre, köztük olyanok is, akiknek csak a családtagjai dolgoztak a gyárban, érzelmileg mégis kötődnek a szebb napokat látott céghez.
"Gazdag ipartörténeti és -művészeti értékekkel bír a gyár, beleértve a különféle termelési technológiákat is. A tulajdonos már korábban egyeztetett arról a Nógrád Történeti Múzeummal, hogy ötven évre átadja a 117 év termékszerkezetét felölelő gyári mintadarab-gyűjtemény teljes anyagát. Ennek elhelyezéséről és bemutatásáról azonban gondoskodni kell, akárcsak arról, hogy ne vesszenek el a gyár értékei és megmaradjanak azon emlékek is, amelyek az ott dolgozó szakemberekhez kötődnek. Régen nem volt ritka az sem, hogy egész munkásdinasztiák dolgozzanak az Öblösüveggyárban, egyszerre akár három generáció is" – mondta Sarló Béla.
Az egyesület valamennyi, a gyártáshoz valamilyen módon köthető szakma képviselőit szeretné összefogni, az üvegtervező iparművésztől a festőig, az üvegcsiszolótól az üvegfúvóig. Fontos feladatuknak tekintik az értékek és a hagyományok összegyűjtését, megőrzését, gondozását, megismertetését. Régebben Salgótarján egyik nevezetessége, turistacsoportok programjának része volt a gyár – különösen az üvegfúvók és a -csiszolók munkájának – megtekintése.
Az alapítók szándékai között szerepel, hogy rendezvényeket szervezzenek, kiadványokat jelentessenek meg, figyelemmel kísérjék az előbbieket érintő önkormányzati döntéseket. Legfontosabb feladatuknak egyelőre azt tartják, hogy a gyár közelgő 120. születésnapján, 2013-ban, méltó ünnepséget rendezzenek.
Az öblösüveggyár alapítása 1893-ban a nógrádi szénbányászatnak volt köszönhető: a rosszabb minőségű, a piacon eladhatatlan barnaszenet generátorgáz előállítása céljából égették el az üveggyári kemencékben.
Forrás: MTI



